Szandika összeriszálta2011.05.28. 08:49, Chiara
Alig néhány hónapja vett érzékeny búcsút a Villától Szandika, máris egy luxusautóval a feneke alatt furikázhat. Igaz, az a fenék meg is érdemli a kényeztetést, ugyanis a szőkeség azzal szedte össze a sportkocsira valót.
Hogy úgy mondjuk, bejött az élet Szandikának, a ValóVilág plasztikcicájának, mióta a valóságshow-ban ismertségre szert tevén, s onnan kiesvén visszatért eredeti foglalkozásához. Az országot körbejárva, turnészerűen mutogatja plasztikázott testét, a férfiak legnagyobb örömére. Ami már csak azért is érdekes (mármint a határtalan öröm), mert ő aztán semmi sem takargatott a valóságshowban....
A Szandikára éhes férfinépek ömlenek a szórakozóhelyekre, hogy a plasztikcicát láthassák, s ennek valószínűleg Szandika örül a leginkább. A szőkeség ugyanis olyannyira népszerű az erotika világában, hogy táncával máris egy luxusautóra valót riszált össze magának – írta a Bors.
Szandika a napilap szerint úgy tervezi, hogy azzal jár majd haknizni (a gépjármű ugyanis csak pár nap múlva kerül a feneke alá), sőt Alekosz egyik csaját is magával viszi. A szőkeség úgy érzi, megdolgozott a pénzéért. Az olykor a háromórásra nyúló fellépésein előfordul, hogy a ruhái egy részétől is megszabadul, sőt néhány szerencsés meg is foghatja fedetlen keblét. A kemény munkáért járó javadalmat pedig nem verte el – az álomautóért jövő héten megy a szalonba.
Alig néhány hónapja vett érzékeny búcsút a Villától Szandika, máris egy luxusautóval a feneke alatt furikázhat.
A német gyártmányú A3-as jelzésű kocsi nem gyerekjáték, gyakorlott sofőrnek kell lenni ahhoz, hogy kézben tudja tartani a lóerőket. Szandika persze fogadkozik, hogy elbír vele, sőt még azt is megígérte, hogy nem lesz több gyorshajtása.
– Nem fogok robogni, de nem azért, mert Sanyi nem fizetné ki a büntetést, hanem, mert megkomolyodtam – mondta a Borsnak lelkesen Szandika. – Világ életemben erre a kocsira vágytam, ezért amióta kijöttem a villából és fellépni járok, minden forintot megfogtam. Két mániám van: a plasztika és a kocsik. Már túl vagyok azokon a műtéteken, amiket el akartam végeztetni magamon, ezért a verdára gyűjtöttem. Nagyon boldog leszek, ha beleülhetek – folytatta Szandika, akinek boldogsága nem csak az új kocsi miatt határtalan. Beteljesült ugyanis egy másik álma is, hiszen újra szerelmes. A plasztikcica nem árul el részleteket a napilapnak a lovagjáról és kettejük kapcsolatáról, annyit azonban megosztott a lap munkatársával, hogy felhőtlenül boldog.
Sőt, szerinte hamarosan Alekosznak is összejön a dolog. – Alek igazi férfi, nem igazak azok a pletykák, hogy nem tud mit kezdeni a lányokkal. Ha valaki, én pontosan tudom ezt – mondta nevetve. – Amikor rám mászott a villában, láttam, amit láttam a takaró alatt... Úgy gondolom, hogy nála egy szerény lánynak lehet esélye, akivel szép lassan együtt tanulhatják ki a szerelem művészetét. Egy sokat élt nőnek szerintem még kicsit tapasztalatlan a srác. Nem volt olyan sok nője, na! – vette védelmébe a görögöt, s azt is elárulta, ki a legszimpatikusabb menyasszonyjelölt számára.
– Veronika nagyon jó fejnek tűnik. Azon gondolkodom, hogy ha kijön a villából, felkarolom. Elviszem magammal fellépni, és ha kell, megtanítom neki a rúdtánc alapjait is. Tehetséges kis csaj, szerintem imádná a közönség – vélte Szandika.
|