Szandika már már gurul!2012.01.06. 16:27, Raachel
Tököl - Görkorival fogyózik Szandika (21). A Villa egykori plasztikcicája soha nem titkolta, hogy igen nagy problémái vannak az alakjával, a szőkeség hol a hátsóját, hol a hasát tartotta dagadtnak Villaléte alatt, elégedett soha nem volt a külsejével.
Miután kiesett a játékból, hirtelen ugyan sikerült jó pár kilót leadnia, de a jólétnek, a szerelemnek köszönhetően ismét visszaszedte a leadott kilókat. Most azonban kőkemény elhatározásra jutott, ledobja a pluszokat, akkor is ha kő keményen meg kell dolgoznia érte.
– Kizárólag salátát és fehérjét eszem már hetek óta, és egyelőre nagyon jól viselem - magyarázta. - Már sikerült megszabadulnom három kilótól, így most 56 kiló vagyok, de még legalább hármat le szeretnék adni. Persze tudom, hogy sport nélkül még nehezebb, de szerencsére épp egy új szerelemre találtam a görkorcsolyázásban – mondta a Blikknek Szandi, aki esténként mostanában ezzel tölti az idejét.
– Nem is gondolná az ember, hogy ez a sport mennyi izmot megmozgat, miközben még egy jót is lehet szórakozni. Remélem elérem a célom, és hamarosan már olyan alakom lesz, amire mindig is vágytam - magyarázta Szandi.
|